Az Interchange-díj kalandjai

Mostanában egyre többször futhatunk bele a napi hírek közt az interchange-díj fogalmába. Magyarul bankközi jutaléknak hívjuk, így már valamivel érthetőbb a dolog, viszont még mindig nem biztos, hogy a hétköznapi olvasó tudja, mit is jelent pontosan. Blogposztunkban megpróbáljuk kicsit közérthetőbbé tenni ezt a pénzügyi fogalmat, illetve arra is fényt derítünk, hogy miért találkozunk vele mostanság oly sűrűn.

Mi mással is kezdhetnénk, mint a definícióval: A bankközi jutalék egy olyan díj, amelyet a kereskedő bankja (más néven elfogadó bank, az a bank, amelyik például a webshopba beérkező kártyás fizetéseket kezeli, a kereskedőnek itt van a számlája) fizet a kártyatulajdonos bankjának (ahol a kártyabirtokos bankkártyáját kibocsátották) a bankkártyás vásárlások után. Ez a díj fedezi a kibocsátó bank adott vásárláshoz kapcsolódó kockázatainak, és számlafenntartási költségeinek egy részét. Ez leegyszerűsítve tehát annyit jelent, hogy ezt a díjat az egyik bank fizeti a másiknak, amikor kártyánkkal vásárolunk. Ebből logikusan következik az, hogy a kártyakibocsátó bankoknak az az érdekük, hogy ez a díj minél magasabb legyen, mivel ez nekik annál több bevételt jelent. Az interchange-díjat általában a kártyatársaságok (pl.: Visa, Mastercard) határozzák meg országonként, így a kibocsátó bankok azt a kártyatársaságot fogják előnyben részesíteni, amelyik magasabban határozza meg ezt a jutalékot. Jelenleg, ha a két „nagyot” nézzük, a Mastercard-nál jóval magasabb díjjal találkozhatunk, mit a Visa kártyák esetében, ezért lehet az, hogy manapság egyre több Mastercard-ot bocsátanak ki , és egyre kevesebb Visa-t. Hogy valami kézzel foghatót is írjunk, megnéztük, hogy számokban kifejezve ez mit jelent: Mastercard esetén, ha magyar kártyával, Magyarországon vásárolunk, egy „sima” betéti kártyával egy webáruházban, a bankközi jutalék 0,60% + 12 HUF. Ugyanezen paraméterekkel, de Visa kártyával a jutalék már csak 0,16% + 0,015€ (~2,22 HUF). Ez természetesen nem összekeverendő azzal a tétellel, amit a kereskedő fizet a kártyaelfogadás után a fizetési szolgáltatónak, az interchange-díj csak egy része annak.

Az elmúlt hetekben, hónapokban azért találkozhattunk a hírekben olyan sűrűn ezzel a fogalommal, mert ismét napirendre került Magyarországon a bankközi jutalék szabályozása. Felmerül a kérdés, hogy erre miért is van szükség? A kormány egyik célja a hazai készpénzhasználat visszaszorítása, amely mellett a legfontosabb érvek a fekete- és szürkegazdaság kiszorítása, és a nemzetgazdasági költségek lefaragása. (Korábban már írtunk a készpénzhasználat korántsem magától értetődő, de igen jelentős költségeiről.) A készpénzhasználat visszaszorítására több eszköze is van a kormányzatnak. Legfőképp a fogyasztókra kell hatni különböző kampányokkal, megfelelő tájékoztatással, oktatással, de ennél talán hatékonyabb, ha a pénztárcájuk felől közelítik meg őket, mivel a magyar ember köztudottan árérzékeny. Példának itt van a mostanában szintén elég népszerű téma, a tranzakciós illeték (korábbi írásunk a témában itt). Ennek hatása, illetve ösztönző ereje abban rejlik, hogy a készpénzfelvételt jobban megadóztatja az állam, mint az átutalást, illetve bármilyen elektronikus fizetést. Ezzel együtt a fogyasztókat arra is rákényszeríti, hogy optimalizálják a pénzügyeiket, jobban odafigyeljenek a költésre, vagy akár bankváltással, számlacsomag váltással olcsóbb megoldásokat keressenek.

Itt jön képbe a bankközi jutalék szabályozása, mint egy olyan eszköz, amely szintén hozzájárulhat a készpénzhasználat visszaszorításához . Ez ugyanis arra sarkallná a kereskedőket, hogy érdemes bankkártyás fizetést is lehetővé tenni fizikai vagy virtuális boltjaikban, tehát növekedne az elfogadóhelyek száma, illetve ösztönözhetik vásárlóikat arra, hogy ezt a fizetési módot használják. A fogyasztónak is jó, mert így mentesülhet (legalábbis amíg még ingyenes a kártyás fizetés) a készpénzfelvétel után fizetendő tranzakciós adótól. A kérdés viszont korántsem ilyen egyszerű, mint mindenhol máshol, az éremnek itt is két oldala van. Azt egyelőre csak sejteni lehet, hogy a szabályozásra hogy reagálnak majd a bankok, van rá esély, hogy a fogyasztó issza meg a levét ismét. Ahogy a tranzakciós adónál is láttuk, könnyen elképzelhető, hogy a bankok az interchange-díj szabályozása miatt kiesett bevételüket a kártyatulajdonosokon akarják majd bevasalni, akár úgy, hogy 20 év után ismét pénzbe fog kerülni a kártyahasználat, vagy akár az éves kártyadíjak fognak emelkedni.

Hogy mi lesz a történet vége, mi is kíváncsian várjuk, és csak remélni tudjuk, hogy senki nem fog nagyon rosszul járni, legyen akár bank, kereskedő, vagy vásárló. 

Dilemma - Milyen kártyát válasszak? (3. rész)

Elérkeztünk a bankkártya választást taglaló sorozatunk befejező részéhez, amelyben a betéti kártyákat, hitelkártyákat és a költési kártyákat vizsgáljuk meg tüzetesebben.

A bankkártyáról nem állapítható meg első ránézésre, hogy betéti (angolul debit), hitel- (angolul credit) vagy költési (angolul charge) kártyáról van szó, tehát ugyanazon kártyamárka (pl. MasterCard) mögött ilyen és olyan is állhat. A költési kártyát hívják (nem túl szabatosan) terheléses kártyának is, amely angolra lefordítva a nagy kártyakultúrával rendelkező országokban egészen mást jelent.

A magyarországi gyakorlat szerint a kártyahasználat során mindhárom kártyatípust ugyanúgy kell használni. Külföldön azonban bevett szokás, hogy az egyes vásárlási tranzakció előtt meg kell adni, hogy az betéti kártyával vagy hitelkártyával történik, sőt bizonyos vásárlások (pl. autókölcsönzés) csak hitelkártyával lehetségesek.

A betéti kártyával végzett költéseket alapvetően a kártyabirtokos pénze (betétje) fedezi. Egy betéti kártya még akkor sem lesz hitelkártya, ha ahhoz áthidaló folyószámlahitel kapcsolódik, mellyel a betét “meghosszabbodik” a költések tekintetében. Ehhez egyébként jövedelem-átutalásra is szükség van. A betéti kártyák hitelkerettel és hitelkeret nélkül is nyitóösszeggel, és/vagy óvadékkal, és/vagy jövedelem-átutalással igényelhetők, azaz valamennyi pénzt mindenképpen előre le kell tenni ahhoz, hogy a kártyát megkaphassuk.

A hitelkártya ezzel szemben nem igényel jövedelem-átutalást vagy nyitóösszeget (óvadékot is csak kiegészítő esetben, pl. ha nem tud jövedelemigazolást felmutatni az igénylő). A hitelkártya mögött olyan számla áll, mely nem alkalmas betétlekötésre, átutalásra, csupán a kártya mögötti tranzakciók fedezhetők vele. A hitelkártya kb. olyan, mint például egy telefonszámla, melynél minden hónapban nulláról indulunk (hiszen nincs betétünk a banknál) és a hitelbe számolt havi költéseink végén a számlazárást követően kapunk egy számlát a költéseinkről. A hitelkártyánál eldönthetjük, hogy a havi periódust követő zárás utáni türelmi időszakban visszafizetjük-e a teljes összeget, vagy annak csak egy részét. Ha egyben visszafizetjük, akkor általában a bank nem számol fel hitelkamatot (csak a kártyával végzett vásárlások után), ezt hívjuk úgynevezett kamatmentes költésnek, ha pedig nem a teljes összeget fizetjük vissza, akkor a megmaradt tartozásra kamatszámítás indul (visszamenőleg is).

Megemlítendő, hogy gyakran még ma is minden kártyát hitelkártyának hívnak, hibásan. A gyűjtőnév ugyanis nem hitelkártya, hanem bankkártya, s annak csak egyik fajtája a hitelkártya.

Végül ejtsünk a költési kártyáról is néhány szót. A költési kártya szinte csak abban különbözik a hitelkártyától, hogy nem lehet választani, hanem egy összegben vissza kell fizetni a havi költéseinket (melyek persze vásárlás esetén ugyanúgy kamatmentesek). Magyarországon rendkívül kevés az ilyen kártyák száma, a másik két típus mellett a költési kártyák nem nagyon terjedtek el, emiatt túl sok tintát nem is pazarolunk a bemutatására.

Reméljük, három részes sorozatunkkal sikerült némi eligazítást adnunk a kártyadzsungelben tévelygőknek, ha ezek alapján bármely Kedves Olvasónk közelebb jutott a döntéshez, azt már sikerként könyveljük el.

Dilemma - Milyen kártyát válasszak? (2. rész)

Megérkezett a folytatás, a téma továbbra is az, hogy milyen típusú kártyát válasszunk, mert hát választék az van bőven. Első részünket különböző érdekes kérdésekkel zártuk, a mostani bejegyzésünkben ezeket próbáljuk megválaszolni, remélhetőleg sikerrel.

Általánosan elfogadott tény, hogy mind a kereskedelmi elfogadóhelyeken, mind az interneten egyaránt, azokat a kártyákat fogadják el, melyeknek logóját feltüntetik vagy a boltban, vagy a weboldalon. Így az interneten történő fizetésre valamennyi dombornyomású MasterCard és Visa kártya alkalmas, illetve bizonyos dombornyomásmentes kártyák is (róluk a cikk utolsó felében ejtünk szót). Mindezek mellett léteznek speciális, úgynevezett internetes kártyák is.

A komoly mérvű internetes visszaélésekre a bankszektor új megoldásokkal, fejlesztésekkel reagált. Ennek eredményeként egyrészt megjelentek a csak interneten használható kártyák, amelyekkel nem lehetséges interneten kívül vásárolni, azaz kártyaszámunk esetleges ellopása esetén nem lehetséges a "földi" visszaélés. (A csak interneten használható VISA kártya elfogadására a kereskedőnek is felkészültnek kell lennie, különben a bank visszautasítja azt.) Az American Express például úgy fokozza az online kereskedelemben a kártyahasználat biztonságát, hogy a kártyabirtokost csak egy egyszer használható „kártyaszámmal” engedi vásárolni. Ezzel a számmal mindössze egyetlen vásárlást eszközölhet az interneten a kártyatulajdonos, s minden újabb vásárláshoz újabb, teljesen más kártyaszám tartozik.

Végül ejtsünk szót egy furcsa jövevényről, az úgynevezett dombornyomásmentes (angolul unembossed) bankkártyáról. Hivatalosan így hangozhatna a definíciója: olyan bankkártya, amely minden olyan helyen használható, ahol az adott márkájú dombornyomású bankkártyát egyébként elfogadják, de csak azokon az elfogadóhelyeken használható, ahol elektronikus összeköttetés van a kártyaelfogadó bankkal.

Úgy tűnt, egy-két évtized után a kártyatársaságok felfedezték a spanyolviaszt, és sikerült igen jól összekeverniük az elektronikus és a dombornyomású kártyákat, amelyek olykor fogyasztói panaszokhoz is vezettek.

Kezdetben az elektronikus elfogadásra külön márkát hoztak létre, így azok az ügyfelek, akik ilyen típusú kártyával rendelkeztek, mindig pontosan tudták, hogy egy adott üzletben elfogadják-e a kártyájukat, hiszen a logó szerepelt az üzlet bejáratán. A dombornyomásmentes kártyáknál azonban tulajdonképpen klasszikus dombornyomású kártyákat kezdtek kibocsátani, de dombornyomás nélkül. Vagyis ezek teljes értékű Visa vagy MasterCard kártyák, viszont imprinteres kártyaelfogadásra mégsem alkalmasak, hiszen a dombornyomás hiányában az az önátírós gépekben nem használhatók, vagyis marad az elektronikus környezet.

Éppen ezért ezt a kártyatípust nem ajánljuk szívesen, hacsak az ügyfél nem kíván vásárlás előtt minden olyan helyen meggyőződni az elektronikus elfogadásról, ahol nem lát elektronikus kártyamárkát, csak dombornyomásost.

Következő, egyben befejező részében a bankkártya választás dilemmáját feldolgozó sorozatunknak a betéti kártyákról, hitelkártyákról és költési kártyákról lesz szó, tartsanak továbbra is velünk!

Dilemma - Milyen kártyát válasszak? (1. rész)

Online fizetni jó dolog, de ehhez első körben nem árt, ha rendelkezünk egy erre alkalmas bankkártyával. Legfrissebb bejegyzésünkben a bankkártyák különböző típusainak megismertetésével szeretnénk gyarapítani kedves Olvasóink tudását és ismeretét, hiszen ez a terület is bőven kínál felfedetlen és tisztázatlan kérdéseket.

Bár a bankkártyák használata kapcsán ma már eléggé tájékozottnak számítunk, mégsem árt, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a már meglévő, vagy újonnan igényelendő kártyánkat mégis mi mindenre szeretnénk használni.

Mint minden megalapozott döntést, a kártyaválasztást is alternatívák felállításával és mérlegeléssel lehet meghozni. Kérdés, hogy vásárlásra (online vagy offline) vagy pénzfelvételre, esetleg mindkettőre szeretnénk-e, hogy alkalmas legyen a kártyánk? Itthon, vagy külföldön is igénybe vennénk? Első körben a dombornyomott és az elektronikus kártyák közötti különbséget vesszük górcső alá.

A dombornyomott kártyák (pl. a MasterCard Standard, Business, Arany és Platina, a VISA Classic, Gold és a Business kártyák többsége) ATM- és POS-berendezéseknél valamint im-printereknél (ami a POS berendezés mechanikus változata), telefonos, postai és internetes vásárlásokhoz, rendelésekhez egyaránt felhasználhatók. A dombornyomott kártya megjelenését illetően abban különbözik a gravírozott kártyától, hogy a rajta szereplő karakterek a kártya síkjából kiemelkednek. További előnye még, hogy külföldön is használható, így akik sokat utaznak, azoknak kifejezetten kényelmes szolgáltatást nyújthat.

Ezzel szemben a gravírozott vagy elektronikus kártyák - pl. a Maestro, a VISA Electron, a MasterCard Electronic - kizárólag elektronikus környezetben használhatók, azaz ATM- és POS-berendezéseknél. Bizonyos esetekben online fizetésre is alkalmasak, ez nagyban függ a kibocsátó banktól.

A szelekció azonban itt még nem ér véget, hiszen léteznek még chippel és mágnescsíkkal ellátott kártyák, dombornyomásmentes kártyák, ATM kártyák, betéti- és költési kártyák, és a listát még hosszan lehetne folytatni. A következő postokban részletesen kifejtjük ezek használati köreit is.

Összefoglalásképpen a dombornyomott és elektronikus kártyákról:

•  A dombornyomású kártyák minden vásárlási ponton és minden bankjegykiadó automatában (ATM-ben), továbbá minden bankfiókban, illetve postán használhatók, természetesen internetes vásárláshoz is megfelelnek.
• Az elektronikus kártyák csak az elektronikus vásárlási pontokon és minden bankjegykiadó automatában (ATM-ben), továbbá elektronikus elfogadás esetén bankfiókban és postán használhatók.

Mi a különbség a dombornyomásmentes, és a gravírozott kártyák között? Van egyáltalán különbség? Mi az az internetes kártya? Ha a kedves Olvasó nem tudja ezekre a választ, érdemes velünk tartani legközelebb is, mai blogposztunk folytatása többek között erről is fog szólni.