Mostanában egyre többször futhatunk bele a napi
hírek közt az interchange-díj fogalmába. Magyarul bankközi jutaléknak hívjuk,
így már valamivel érthetőbb a dolog, viszont még mindig nem biztos, hogy a
hétköznapi olvasó tudja, mit is jelent pontosan. Blogposztunkban megpróbáljuk
kicsit közérthetőbbé tenni ezt a pénzügyi fogalmat, illetve arra is fényt
derítünk, hogy miért találkozunk vele mostanság oly sűrűn.
Mi mással is kezdhetnénk, mint a definícióval: A bankközi jutalék egy olyan díj, amelyet a
kereskedő bankja (más néven elfogadó bank, az a bank, amelyik például a
webshopba beérkező kártyás fizetéseket kezeli, a kereskedőnek itt van a
számlája) fizet a kártyatulajdonos
bankjának (ahol a kártyabirtokos bankkártyáját kibocsátották) a bankkártyás vásárlások után. Ez a díj
fedezi a kibocsátó bank adott vásárláshoz kapcsolódó kockázatainak, és
számlafenntartási költségeinek egy részét. Ez leegyszerűsítve tehát annyit
jelent, hogy ezt a díjat az egyik bank fizeti a másiknak, amikor kártyánkkal
vásárolunk. Ebből logikusan következik az, hogy a kártyakibocsátó bankoknak az
az érdekük, hogy ez a díj minél magasabb legyen, mivel ez nekik annál több
bevételt jelent. Az interchange-díjat általában a kártyatársaságok (pl.: Visa,
Mastercard) határozzák meg országonként, így a kibocsátó bankok azt a kártyatársaságot
fogják előnyben részesíteni, amelyik magasabban határozza meg ezt a jutalékot.
Jelenleg, ha a két „nagyot” nézzük, a Mastercard-nál jóval magasabb díjjal
találkozhatunk, mit a Visa kártyák esetében, ezért lehet az, hogy manapság
egyre több Mastercard-ot bocsátanak ki , és egyre kevesebb Visa-t. Hogy valami
kézzel foghatót is írjunk, megnéztük, hogy számokban kifejezve ez mit jelent:
Mastercard esetén, ha magyar kártyával, Magyarországon vásárolunk, egy „sima”
betéti kártyával egy webáruházban, a bankközi jutalék 0,60% + 12 HUF. Ugyanezen
paraméterekkel, de Visa kártyával a jutalék már csak 0,16% + 0,015€ (~2,22
HUF). Ez természetesen nem összekeverendő azzal a tétellel, amit a kereskedő fizet a kártyaelfogadás után a fizetési szolgáltatónak, az interchange-díj csak egy része annak.
Az elmúlt hetekben, hónapokban azért találkozhattunk
a hírekben olyan sűrűn ezzel a fogalommal, mert ismét napirendre került
Magyarországon a bankközi jutalék szabályozása. Felmerül a kérdés, hogy erre
miért is van szükség? A kormány egyik célja a hazai készpénzhasználat
visszaszorítása, amely mellett a legfontosabb érvek a fekete- és szürkegazdaság
kiszorítása, és a nemzetgazdasági költségek lefaragása. (Korábban
már írtunk a készpénzhasználat korántsem magától értetődő, de
igen jelentős költségeiről.) A készpénzhasználat visszaszorítására több eszköze
is van a kormányzatnak. Legfőképp a fogyasztókra kell hatni különböző
kampányokkal, megfelelő tájékoztatással, oktatással, de ennél talán
hatékonyabb, ha a pénztárcájuk felől közelítik meg őket, mivel a magyar ember köztudottan
árérzékeny. Példának itt van a mostanában szintén elég népszerű téma, a
tranzakciós illeték (korábbi írásunk a témában itt).
Ennek hatása, illetve ösztönző ereje abban rejlik, hogy a készpénzfelvételt
jobban megadóztatja az állam, mint az átutalást, illetve bármilyen elektronikus
fizetést. Ezzel együtt a fogyasztókat arra is rákényszeríti, hogy
optimalizálják a pénzügyeiket, jobban odafigyeljenek a költésre, vagy akár bankváltással,
számlacsomag váltással olcsóbb megoldásokat keressenek.
Itt jön képbe a bankközi jutalék szabályozása, mint
egy olyan eszköz, amely szintén hozzájárulhat a készpénzhasználat
visszaszorításához . Ez ugyanis arra sarkallná a kereskedőket, hogy érdemes bankkártyás
fizetést is lehetővé tenni fizikai vagy virtuális boltjaikban, tehát növekedne
az elfogadóhelyek száma, illetve ösztönözhetik vásárlóikat arra, hogy ezt a
fizetési módot használják. A fogyasztónak is jó, mert így mentesülhet
(legalábbis amíg még ingyenes a kártyás fizetés) a készpénzfelvétel után
fizetendő tranzakciós adótól. A kérdés viszont korántsem ilyen egyszerű, mint
mindenhol máshol, az éremnek itt is két oldala van. Azt egyelőre csak sejteni
lehet, hogy a szabályozásra hogy reagálnak majd a bankok, van rá esély, hogy a
fogyasztó issza meg a levét ismét. Ahogy a tranzakciós adónál is láttuk,
könnyen elképzelhető, hogy a bankok az interchange-díj szabályozása miatt
kiesett bevételüket a kártyatulajdonosokon akarják majd bevasalni, akár úgy,
hogy 20 év után ismét pénzbe fog kerülni a kártyahasználat, vagy akár az éves kártyadíjak
fognak emelkedni.
Hogy mi lesz a történet vége, mi is kíváncsian
várjuk, és csak remélni tudjuk, hogy senki nem fog nagyon rosszul járni, legyen
akár bank, kereskedő, vagy vásárló.
