2011. december 15., csütörtök

Escalion kutatás - Fizetési szolgáltató választás szempontjai


Egy kis kitérő után folytatjuk sorozatunkat, ami a korábbi Escalion kutatás kérdéseit boncolgatja.

Jelen posztunk fókuszában lévő kérdésünk, amely egy rangsorkészítő kérdéstípus volt, így hangzott: Rangsorolja, az alábbi szempontoknak milyen fontosságot tulajdonít egy fizetési szolgáltató esetében!

A megkérdezettek döntő többsége a magas rendelkezésre állást, illetve szinte azonos mértékben a kedvező tranzakciós és egyéb díjakat jelölte meg, mint kiemelkedő preferenciákat. Jelentős szempont még a biztonság, a többi szolgáltatás kevesebb pontot kapott a prioritási listában. Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy a kereskedők nem igénylik ezeket. Előfordulhat például, hogy a cég számára alapvető fontosságú a 0-24 ügyfélszolgálat, de maga oldja meg, illetve azzal is számolni kell, hogy a kevésbé fejlett hazai szolgáltatói környezetben szerzett hiányos tapasztalatok alapján, esetleg nincsenek tisztában egy komoly monitoring rendszer előnyeivel.

Egy dolog biztosnak tűnik, az internetes piac hazai szereplői nem elégedettek a jelenleg elérhető szolgáltatók nyújtotta lehetőségekkel.

A vásárlók, fogyasztók megkérdezésén alapuló felmérések pedig azt mutatják, hogy a csalásoktól való félelem, noha évről-évre csökken, még mindig komoly visszatartó erő bankkártyánk internetes használatával szemben.

Ezen a ponton úgy véljük, a szakma számára egyfajta közös felelősség az edukáció, részben ez a cél vezérelte a jelen kutatás létrejöttét is. A kereskedőnek pedig alapvető érdeke, hogy olyan partnert válasszon, aki magas szintű csalásvédelmet biztosít, és ezt kommunikálja is vásárlói felé.

Mi az Escalionnál azt valljuk, hogy a fogyasztók edukálása is a feladataink közé tartozik, amíg a vásárlók nem érzik magukat teljes biztonságban egy online piactéren, addig a szolgáltatás sem az igazi, mi ezen dolgozunk, és mint a blog címe is mutatja, igen, mi online fizetünk! :)

2011. december 6., kedd

A Biztonság Három Oldala


Érdekes témái lesznek az Escalion Partner Napnak december 13-án. A biztonság három oldala címmel informatikai és csalásvédelmi szakemberek beszélnek a vásárló, a kereskedő és a fizetési szolgáltató szemszögéből az online bankkártyás fizetés biztonsági megoldásairól, azok szakmai részleteiről.

Egy másik előadás: „Az ajánlattételtől a szerződésig” azt boncolgatja, hogy miért tart ez a folyamat olykor hónapokig. Szükségszerű-e, hogy ilyen soká tartson?

Az Escalion szívesen látja a szakmai érdeklődőket. A részvétel ingyenes, csupán egy gyors regisztrációhoz kötött, melyet akár a https://www.escalion.com/hu/kapcsolat link alatt a 'Regisztrálok az Escalion Partneri Napra' menüpont kiválasztásával, vagy a contact@escalion.com e-mail címre küldött levéllel tehetnek meg az érdeklődők.

Az Escalion Csapata